Magyar egészségfigyelő alkalmazások – a megelőzés érdekében

0
120

Okostelefonjaink mára a legtöbbet használt eszközeink, a letölthető applikációk pedig olyan multifunkcionalitást biztosítanak, amelyek segítségével egyre több probléma vagy kérdés talál megoldásra. Az alkalmazások térhódításával az egészségünkkel kapcsolatosan is szemléletváltás látszik kirajzolódni, melynek középpontjában a prevenció, azaz a megelőzés áll.

Az egészségünket figyelő alkalmazásoknak és a hordható eszközöknek köszönhetően, állapotunkat percről percre nyomon tudjuk követni, ezáltal könnyebben ismerhetjük meg testünk működését, azonnali visszajelzést kapva egy esetleges problémáról. Ahogy egy korábbi cikkünkben arról beszámoltunk, ezek az alkalmazások nem csak az egyének szintjén, de társadalmunk egészére nézve is nagy hasznot hozhatnak. A felhasználók által betáplált adatok, a kutatók és az egészségügyi dolgozók munkáját is segítik, hogy jobban megismerjék az egyes betegségek kockázati – és kialakulásuk tényezőit.

Magyarország vezetése szintén felismerte, hogy az adat érték, ezért ennek támogatására létrehozták a Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget, valamint az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret, azaz EESZT-t.

Az EESZT Magyarország e-egészségügyi rendszere, mely évek óta zavartalanul működik, de létjogosultsága a COVID-19 megjelenésével felerősödött. A rendszerhez csatlakoztak a háziorvosi szolgáltatók, járó- és fekvőbeteg- ellátó intézmények és az összes gyógyszertár, akik mind ugyanazt a felületet, ezáltal pedig ugyanazon információkat látják. A digitalizált világhoz való felzárkózás ösztönözte a rendszer megszületését, annak céljából, hogy az ellátás minél gyorsabb és hatékonyabb módon történjen.

A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség megalkotása a 2020-ban elfogadott magyarországi Mesterséges intelligencia stratégia egyik fontos célkitűzése. Az ügynökség feladata lesz, hogy az eddig külön hatóságok által gyűjtött nagy mennyiségű adatkörök koncentráltabban összpontosuljanak, így pedig többszörösen felhasználhatóvá váljanak, segítve ezzel a gazdaságot és a vállalkozásokat.

A legtöbb Android és iOS telefon már beépített egészségfigyelő alkalmazással rendelkezik, de ezek nem specifikus, adott problémára vagy egyénre szabott applikációk, csak általánosságban tudják segíteni mindennapjainkat. Azonban egyre több az egészséges és fitt életmódra sarkaló, vagy preventív életmódot javalló letölthető alkalmazás is, melyek sokkal több funkcióval vannak ellátva. Íme három magyar alkalmazás, amelyek az egészségünk megóvása érdekében születtek.

DokiApp

A 2020-ban a Magyar Marketing Szövetség által az év applikációjának kikiáltott alkalmazás sikerének titka, hogy nem csak a digitális, de az offline térben is egy hiánypótló szolgáltatást biztosít. A járvány alatt a leterhelt egészségügyet egy alkalmazás, amely azonnali segítség nyújt bárhol, bármikor az emberek számára, tehermentesíti. Egyfajta kapacitás növelésnek tekinthető, mely által minden oldal profitál. A telemedicina alkalmazás különlegessége, hogy néhány másodperc alatt az év bármely napján, 0-24-es szolgáltatás keretein belül kapcsolatba tudunk lépni egy orvossal vagy pszichológussal, hogy felmerült problémánkra segítséget kérjünk. Az alkalmazás letöltése ugyan ingyenes, a különböző konzultációs szolgáltatások azonban előre meghatározott összegért vehetőek igénybe.

Lucy

A női hormonális betegségek az elmúlt években nagy figyelmet kaptak, hiszen rengetegen érintettek a témában. Hormonrendszerünk szervezetünk teljes működésére hatással van, gyakorlatilag nincs olyan szerv, aminek a működését egy-egy kieső vagy túlműködő endokrin mirigy ne befolyásolná. A tünetek, korai felismerése nagy segítséggel lehet egy-egy betegség kialakulásában vagy súlyosbodásában. A Lucy egy olyan alkalmazás, amely ebben nyújt segítséget azzal, hogy a nők saját menstruációs ciklusukat követhetik nyomon. A digitális naptár segít a tüneteket értelmezni, javaslatokat tesz és felhívja a figyelmet különböző hormonális betegségek, mint az endometriózis vagy a pcos korai felismerésében. Az app az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány megbízásából és a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatásával készült, a kamaszkori edukáció részeként.

Házipatika Betegséglexikon

A hasonló néven megtalálható weboldal a különböző tüneteket és azok együttesét értékeli és a lehetséges betegségeket sorolja fel és magyarázza el a felhasználónak. A hasznos alkalmazás révén informálódhatunk és edukálódhatunk testünk működéséről. Az applikáción belül különböző betegségcsoportokat találunk, melyeken belül megtalálhatjuk az előforduló problémákat, melyek mindegyikéhez tartozik leírás az előfordulásról, kockázati tényezőkről, valamint kezelési útmutatókat is kínál a portál. Egy másik funkciója, hogy válaszokat kereshetünk betegségünkre a tüneteink kiválasztásával. Természetesen az applikáció használata nem minősül orvosi diagnosztizálásnak, így ha a tünetek nem enyhülnek, mindenképpen érdemes orvosi segítséget igénybe venni.

Az applikációk a preventív, odafigyelő magatartást hivatottak elsősorban kialakítani, nem helyettesítik a teljes kivizsgálásokat, az orvosi szakvéleményeket. Bár az alkalmazások egyre professzionálisabb adatbázissal és tudástárral rendelkeznek, fontos megjegyezni, hogy azok használata nem egyenértékű egy orvosi vizsgálattal.

Az eredeti cikk a Makronóm oldalán olvasható.