Akár egy szobányi távolságból is tölthető lesz a telefonunk a Xiaomi új vezeték nélküli technológiájának köszönhetően

0
411
Az okostelefon piacon szárnyaló kínai tech vállalat, a Xiaomi bemutatta az új Mi Air Charge technológiáját. Állításuk szerint az eszköz azonnal tölteni kezdi a telefon akkumulátorát amint használója belép a szobába birtokában a készülékkel.

Érdemes megjegyezni, hogy ez a technológia fejlesztése már évek óta folyamatban van, de még senki sem dobta piacra ez idáig. A Xiaomi bemutatója azonban érdekesnek tűnik, ugyanis a vállalat szerint a vezeték nélküli akár egy szobányi területen működő töltés technológia már közel áll a megvalósításhoz, így hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülhet.

Nézzük hogyan működik a Mi Air Charge!

A Xiaomi által bemutatott Mi Air Charge doboz úgy néz ki, mint egy kis dohányzóasztal. Belül öt fázisú intelligens antenna található, mely feladata, hogy bemérje a készüléket a szobában. A további 144 antennából álló fázisvezérlő tömb ezután milliméteres hullámokat küld a telefonnak.

A folyamat sugárformázásnak nevezett technológián keresztül valósul meg, amely a vezeték nélküli jelek irányítását jelenti egy adott eszköz felé, nem pedig a szoba minden irányába történő szétszórását.

A Mi Air Charge jelenlegi inkarnációja 5 W-os töltést kínál néhány méteres hatótávolságon belül, és más tárgyakon át is képes kapcsolatba lépni a telefonnal (például a nappali kanapéján át).

A fogadó telefonnak mindehhez megfelelő beépített komponensekre is szüksége van: egy jeladó antennára a telefon helyzetének közvetítésére, valamint egy 14 külön antennából álló antenna tömbre, amely a milliméteres hullámjelet energiává alakítja át. Ezt az energiát használja fel a telefon akkumulátora.

Egyszerre több eszközt is képes tölteni

A futurisztikus megjelenésű doboz egyszerre több eszközt is képes vezeték nélkül feltölteni. Ezen felül a Xiaomi azt is kijelentette, hogy ezzel a technológiával a lakásban lévő többi vezeték nélküli elektronikai eszközünket is folyamatosan maximális töltöttségen tarthatjuk, úgy, mint az okosórát, hangszórót, asztali lámpát és más intelligens otthoni termékeket.

Mikor és mennyiért szerezhetjük be?

A Xiaomi nem árulta el pontosan mikor és mennyiért kerülhet kereskedelmi forgalomba a Mi Air Charge, illetve továbbra is fennállnak azon kérdések, pontosan hogyan fog működni a gyakorlatban. A vállalat egyelőre azt állítja, hogy az eszköz “tech demo” szakaszban van, és a fogyasztók számára legkorábban 2022-ben lesz elérhető.

Az eredeti cikk itt olvasható: https://makronom.mandiner.hu/cikk/20210203_akar_egy_szobanyi_tavolsagbol_is_toltheto_lesz_a_telefonunk_a_xiaomi_uj_vezetek_nelkuli_technologiajanak_koszonhetoen