Fintech ökoszisztéma Szingapúrban

0
702

Délkelet-Ázsiában Szingapúr eddig is kiemelkedő helyen volt a pénzügyi piacok tekintetében, ugyanis népességének 96,4% már 2014-ben rendelkezett bankszámlával. 2014 óta az ország azonban immáron fintech nagyhatalomként is képviselteti magát a világban. Szingapúrban egy egészen különleges fintech ökoszisztéma jött létre, így a mobilfizetési szolgáltatók sem álltak meg a sima elektronikus tárcák fejlesztésénél, épp ellenkezőleg: kiterjesztették termékeik és szolgáltatásaik portfólióját.

Ma ebből a portfólióból mutatjuk be a legismertebb digitális platformokat:

Aimazing

A fizetési platformja mellett az Aimazing képes valós időben begyűjteni a számla adatokat, illetve eltárolni a fizikális számlákat is. A platform emellett egy hűségprogrammal is rendelkezik.

AsiaPay

A 2000-ben alapított AsiaPay fizetés feldolgozást kínál bankok és e-üzletek számára, emellett pedig nemzetközi piacon működő hitel és betéti kártyákat bocsát ki, hagyományos és internetbanki folyószámlákat biztosít, saját wallett-tel, “over-the-counter” és egyéb prepaid kártya megoldásokat nyújt.

SamsungPay

A Samsung Pay a közimsert Samsung Electronis mobilfizetési és elektronikus pénztárca szolgáltatása, mely lehetővé teszi a felhasználói számára, hogy Samsung termékeikkel fizetéseket bonyolítsanak le.

ApplePay

Az Apple Watch okosórákhoz és iPhone-hoz kifejlesztett ApplePay egy olyan mobilfizetési megoldás, melynek segítségével képesek vagyunk valós időben fizetni, méghozzá online fizetéseken keresztül. A már meglévő bankkártyáinkat tudjuk hozzáadni a rendszerhez és a fizetés mellett képesek vagyunk pénzt értéket is tárolni.

GooglePay

A G Pay egy olyan digitális wallet platform és online fizetési rendszer, melyet a Google mobil eszközökön történő, applikáción belüli és érintéses fizetésekhez fejlesztett ki. A rendszer Android eszközökkel, tabletekkel és órákkal kompatibilis.

Singtel Dash

A Singtel Dash egy all-in-one mobil fizetési megoldás, mely vasúti és városi tömegközlekedésre, valamint taxival történő utazásokra specializálódott. Emellett használható vásárlásra és utalásra is. A Singtel Dash rendszere összeköthető a Dash Visa Virtual Accounttal is, mely a Visa érintéses megoldását, a Visa PayWave-t teszi elérhetővé.

DBS Paylah!

A DBS PayLah! egy olyan mobilon működő személyes tárca, mely segítségével a felhasználók képesek telefonszám segítségével pénzt küldeni. Emellett küldhetnek pénzküldési felkérést, kérhetnek fizetési linket, képesek befizetni vele a számláikat és adományozhatnak is.

WeChat Pay

A WeChat chat platformjának kiterjesztése a szingapúri e-wallett óriások egyike és jelenleg rohamos ütemben terjeszkedik az ázsiai régióban. Az e-wallet képes az értékek tárolására és lehetővé teszi a bolti kifizetéseket.

NETSPay

A NETSPay segítségével a szingapúriak digitalizálhatják DBS, POSB, OCBC és UOB Nets bankkártyáikat, így pedig képesek telefonjukon keresztül fizetni.