Három kategóriában adták át a Vodafone Digitális Díjat

0
92

Három kategóriában adták át a Vodafone Digitális Díjat a Vodafone alapítvány által meghirdetett, 15 millió forint összdíjazású technológiai pályázat nyerteseinek szerdán, Budapesten.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára, a zsűri elnöke méltatta, hogy egy magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtó nagyvállalat támogatja az innovációt.

Hangsúlyozta: a meglévő világszínvonalú hálózatok, és infrastruktúra mellett a teljes társadalomnak szüksége van az innovátorok tevékenységére, a kormányzat pedig üdvözli az ilyen kezdeményezéseket.

A Vodafone külön figyelmet szentel annak, hogy a leghátrányosabb településekre is eljussanak a digitalizáció vívmányai – jegyezte meg Solymár Károly Balázs.

Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Zrt. igazgatóságának alelnöke, a Vodafone Magyarország Alapítvány kurátora rámutatott: olyan iparágban dolgoznak, amely a jövő fejlődésének a motorja, hisznek benne, hogy a technológia és a digitalizáció számos – az emberiséget, a társadalmakat érintő – kihívásra jelent választ.

A két éve indított díj népszerűsége töretlen, arra a vártnál sokkal több, közel 150 pályamunka érkezett, közülük 10-et díjaztak: 8-at a három kategória – Digitális Társadalom, Digitális Esélyegyenlőség, Bolygónk és Fenntarthatóság – valamelyikében, emellett pedig egy Vodafone Dolgozói Különdíjat és egy 5G Különdíjat is kiosztottak.

Solymár Károly Balázs kiemelte: a Vodafone és az alapítvány sokat tett azért, hogy a digitalizáció ne csak egy szűk elit kiváltsága vagy a nagyvárosok játéktere legyen, hanem a leghátrányosabb helyzetű településekre is eljussanak a hálózatok, és a digitalizáció vívmányai. Aki az élet bármely területén szeretne innovációt létrehozni, akkor az infokommunikációhoz, az informatikához, a távközléshez jut – mondta, és gratulált a díjazottaknak.

Budai J. Gergő elmondta: a beérkezett pályamunkák 42 százaléka magánszemélyektől, 22 százaléka vállalkozásoktól és startupoktól, 36 százaléka pedig nonprofit szervezetektől érkezett. Idén számos, az egészségügy digitalizációját segítő pályamunka érkezett, így többek között kiváló applikációkat, gyógyászati okoseszközöket, telemedicina rendszereket ismerhetett mega zsűri, és a környezetvédelmet és fenntarthatóságot támogató, vagy digitális oktatási projektek is vannak a nyertesek között.

A Vodafone alapítvány programjai közé tartozik a 2018-ban létrehozott Vodafone Digitális Díj is, amelyet azoknak az innovátoroknak az ösztönzésére, elismerésére hoztak létre, akik digitális projektjükkel valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást – mondta el videoüzenetében Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. Hozzátette: minden eddiginél nagyobb szükség van a tíz nyerteshez hasonló innovációkra a mindennapokban.

A héttagú zsűri döntése szerint a Digitális Társadalom kategória győztese a DokiLab Kft. DokiApp telemedicina szolgáltatást kínáló applikációja lett.

A Digitális Esélyegyenlőség kategória első helyezettje az Informatika a Látássérültekért Alapítvány szoftvere lett, ami papír alapú dokumentumokból hoz létre meghallgatható hangoskönyvet.

A Bolygónk és Fenntarthatóság kategória egyik győztese az ff.next – Ecomate mobilalkalmazása, a másik a WWF Magyarország Alapítvány – WWF Lábnyom applikációja.

A Dolgozói Különdíj nyertese Pancsa Emese Zsuzsanna Compocity elnevezésű okoskomposztáló eszköze lett. Az 5G Különdíjat az OrthoPred Kft. PORC-O-GO elnevezésű, mesterséges intelligencia és 5G által támogatott vizsgálati rendszere kapta, amelynek célja a valós idejű adatfeldolgozás és visszajelzés segítségével a helytelen mozgásminták és kóros mozgásszervi elváltozások videofelvételek alapján történő korai azonosítása.

A díjátadón 5G koncertet adott az Irie Maffia énekesnője, Sena és a zenekar gitárosa, Szekér Ádám, akik két helyszínről zenéltek együtt 5G kapcsolaton keresztül.

(MTI)