Érintésmentes parkolási rendszert fejlesztett ki egy magyar startup

0
53
forrás: Hello Magazine

Érintésmentes parkolási rendszert fejlesztett ki egy magyar startup cég, a Rollet. A zárt parkolókban használható rendszert Debrecenben és Budapesten már több parkolóban is használják.

A cégek rendszer telepítéséért és használatért fizetnek a Rolletnek, amelynek applikációja lehetővé teszi a jegyváltás és más beavatkozás nélküli automatikus fizetést.

A startup tavaly júniusban Debrecenben debütált, ahol jelenleg 8 parkolóban érhető el ez az automatizált fizetési rendszer, köztük a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is, ahol becslések szerint 700 ezer utas fordul meg a 2019-ben. Budapesten egytucatnyi parkolóban kezdték meg a rendszer használatát az idén.

Andy Zhang, a Rollet alapítója és ügyvezető igazgatója írta: az egész országban szeretnék elterjeszteni az érintésmentes parkolást. Egyben a rendszer továbbfejlesztésével is szeretnének terjeszkedni, például benzinkutaknál, autómosóknál vagy autós éttermekben.

A Rolletet fejlesztő Parkour Technologies-t az MFB/Hiventures tőkealapjától származó 124 millió forint tőkebevonással alapították 2017-ben, eddig 600 millió forint tőkét vontak be intézményi befektetőktől.

A debreceni központtal működő cég jelenleg 20 fős. A rendszer fejlesztésére nagyjából 200 millió forintot fordított a startup.

A rendszer lényege, hogy a rendszám és a bankkártyaadatok egyszeri regisztrálása után a Rollet felismeri az autót és automatikusan felnyitja a sorompót a jármű előtt. A fizetés is teljesen automatikusan történik, a rendszer levonja a parkolási díj összegét a bankkártyáról és felnyitja az autós előtt a sorompót. A parkolásért nem számítanak fel kényelmi díjat, így a felhasználó pont annyit fizet, mintha jeggyel parkolna.

(MTI)