A Decathlon és a Lumenet nyerte az Év internetes kereskedője díjat

0
64

Nagyvállalati kategóriában a Decathlon sportszeráruház, kis- és középvállalati kategóriában a Lumenet világítástechnikai webáruháza nyerte az Év internetes kereskedője díjat az idén.

A szervezők közleménye szerint idén 48 ezren szavaztak a több mint 600 jelöltre, vagyis a nagykorú internetezők csaknem 1 százaléka kapcsolódott be az eseménybe. Tavaly az internetes kereskedelem forgalma 23 százalékkal bővült, elérve a 669 milliárd forintot – írták az eNET Internetkutató Kft. adataira hivatkozva.

Az ágazat fejlődését és új megoldásait a fogyasztói igények ösztönzik – hangsúlyozta a versenyt főtámogatóként segítő Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. Eölyüs Endre ugyanakkor kihívásnak látja, hogy az ősztől kötelező ügyfél-hitelesítés után erősebb védelem alatt kell az ügyfélélményt biztosítani.

Az Év internetes kereskedője díjat idén a 13. alkalommal ítélték oda. Az elismeréseket a 3 szervező társaság, az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft., a Dialogue Creative Company és a Ecommerce Hungary adta át. A fődíjak mellett a legjobb logisztika, a legjobb felhasználói élmény és a legjobb omnichannel (többcsatornás értékesítés), valamint a környezetvédelmi kategóriában is elismeréseket osztottak ki.

(MTI)