Családbarát mobilapplikációt mutattak be

0
156
forrás: csaladhalo.hu

A családbarát – pelenkázó-, szoptatóhelyiséget működtető – intézmények, szolgáltató- és bevásárlóközpontok listáját tartalmazó mobilapplikációt mutattak be Budapesten.

Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Családháló elnevezésű alkalmazás elindítása alkalmából hangsúlyozta: a magyar kormány 2010 óta családbarát országot épít, ezért örömmel tapasztalják, hogy egyre szaporodnak a családokért dolgozó civil kezdeményezések országszerte.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a családok megerősítéséről folytatott nemzeti konzultáció is megerősítette: a társadalom támogatja azt a törekvést, hogy az erős családok váljanak a nemzet alkotóköveivé. Ezt szolgálja a kormányzat családtámogatási programja is – tette hozzá. Ezen törekvéseket mindinkább magukénak érzik a civil szervezetek és a gazdaság szereplői; a családok mindennapi életét segítő kezdeményezések sorába illik a Családháló alkalmazás is – mondta Beneda Attila.

Székely Attila, az applikációt létrehozó Családháló Alapítvány képviselője arról beszélt, hogy 9 hónapos munkával gyűjtötték össze azon intézmények, áruházak listáját, amelyek segítik a kisgyermekes szülők ügyintézését, bevásárlását. Mindennek nyomán több mint ezer helyszín érhető el az alkalmazással. Ezek, a többi között lehetővé teszik, hogy a szülők tisztába tegyék vagy megszoptassák kisgyermeküket – fűzte hozzá.

Közlése szerint azt tapasztalták, hogy a kormányhivatalok, kormányablakok mindegyike eleget tesz ennek a követelménynek, illetve a nagyobb áruházak, közművelődési és szolgáltató intézmények döntő többsége is. Arról is beszámolt, hogy a kormányzat 7 millió forinttal támogatta az applikáció megvalósítását.

Az alkalmazás egy térkép segítségével jeleníti meg a családbarát helyeket. Tájékoztatást kaphatnak a felhasználók az intézmény által nyújtott  családbarát szolgáltatásokról, illetve útvonaltervező is segíti a tájékozódást.

(MTI)