Tíz év szakmai partnerséget követően az ügyfélszolgálatoknak informatikai csúcstechnológiai megoldásokat kínáló magyar Geomant cég felvásárolta az amerikai Inova Solutionst, a 35 éves múlttal rendelkező amerikai vállalatot.

Az akvizícióval a Geomant új szereplőként lép az amerikai piacra, a két vállalat termékfejlesztési tevékenységének összevonásával pedig a hazai és a nemzetközi piacokon a cég versenyelőnyhöz jut. A Geomant 10 országban, közöttük az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, az Egyesült Arab Emírségekben is jelen van, világszerte mintegy 300 ügyféllel rendelkezik, mintegy 15 ezer fős call center szakember gárdáját szolgálja ki.

Egyelőre megmarad az Inova márkanév, a cég az “Inova Solutions – a Geomant vállalata” nevet használja majd. Az Inova menedzsmentje hamarosan egy magyar kollégával egészül ki, aki többek között az integrációs folyamatok zökkenőmentes lebonyolításáért felel majd.

Vécsei Ákos, a Geomant alapító partnere a közleményben kiemelte, cégük az elmúlt 10 évben az Inova termékeinek viszonteladója, illetve hivatalos szolgáltató partnere volt, az akvizíció a két vállalat közötti sikeres kereskedelmi partnerség csúcspontja, egyben a Geomant ambiciózus növekedési stratégiájának része. Az akvizíciótól 30 százalékos árbevétel-növekedést várnak, mellyel a cégcsoport eléri a 10 millió eurós külső árbevételt.

2018-ban a Geomant csoport egyesített árbevétele meghaladta a 6,5 millió eurót, az idei évre 20 százalékos növekedést terveznek. Ehhez jön hozzá az Inova idei évre tervezett 3 millió dollár körüli bevétele, mely a tavalyival hasonló nagyságrendű, 2020-tól kezdődően viszont már azt tervezik, hogy az USA-ból származó árbevételük az európaihoz hasonlóan növekszik majd.

A Geomant cég olyan informatikai-technológiai megoldásokat kínál, szoftvereket tervez, implementál főleg a call-centerekre fókuszálva.

(MTI)