Márciustól már helyi adókat is be lehet fizetni a Díjnet szolgáltatásával

0
66

Márciustól már helyi adók is befizethetők a Díjnet iCsekk mobilfizetési szolgáltatásán keresztül a közművek, telekommunikációs cégek, biztosítók és egyéb szolgáltatók számlái mellett – közölte a Díjnet Zrt. az MTI-vel hétfőn.

A tájékoztatás szerint az országban elsőként Kiskunhalas és Hódmezővásárhely lakosai, illetve a települések helyi vállalkozásai élhetnek összesen 11 féle adónem – adók, pótlékok, illetékek – egyszerű, elektronikus kiegyenlítésének lehetőségével.  A Díjnetnél azzal számolnak, hogy a szolgáltatáshoz már csatlakozott két önkormányzatot tucatnyi további helyhatóság követhet majd.

A független e-számlakezelő rendszer, a Díjnet iCsekk néven futó fizetési megoldása az eddigi papíralapú adófizetést váltja ki. Az ügyfél az önkormányzattól kapott adóegyenleg-értesítőn feltüntetett QR-kódot leolvasva néhány gombnyomással, mobiltelefonja segítségével tetszőleges helyen és időben fizetheti be adóját. Ehhez le kell töltenie az ingyenes – iOS és Android platformon egyaránt elérhető – iCsekk alkalmazást az okos készülékére, az adónemek kiegyenlítésére pedig bármilyen, internetes fizetésre alkalmas bankkártya vagy hitelkártya felhasználható.

A közlemény idézi Garamszegi Tamást, a Díjnet Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta: a korszerű fizetési módszerek – különösen, ha azokhoz a mobilfizetés mellett e-számlaküldési szolgáltatás is kapcsolódik majd – már rövidebb távon is jelentős költségmegtakarítást eredményeznek az önkormányzatok számára, miközben az egyszerű fizetési lehetőség miatt a kinnlevőségek összege is érezhetően csökkenthető. Közlése szerint jelenleg is több száz önkormányzattal tárgyalnak a rendszerhez történő csatlakozásról, és már a közeljövőben számos további település, illetve budapesti kerület lakóinak lesz lehetősége a helyi adók egyszerű, elektronikus befizetésére.

A Magyar Posta és a Takarék Csoport közös tulajdonában lévő Díjnethez csatlakozott számlakibocsátók száma jelenleg 30.

A Díjnet regisztrált ügyfeleinek száma meghaladja a 675 ezret, 11 év alatt a rendszeren keresztül közel 45 millió darab számlát mutattak be – ebből csak tavaly 9,2 milliót -, amelyből 4,4 milliót a rendszeren belül bankkártyával, mobiltelefonos fizetéssel, internetbanki fizetéssel, illetve csoportos beszedési megbízással rendeztek az ügyfelek.

(MTI)