Elindítja az ország első középiskolai 3D-s digitális művészeti képzését a Diákszempont

0
158
forrás: 7-Themes.com

Elindítja az ország első középiskolai 3D-s digitális művészeti képzését a Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium – mondta az iskola igazgatója az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában pénteken.

Dechertné Gelencsér Anna ismertette: a művészeti tagozaton az általános iskolai erős vizuális nevelést egészítik majd ki a 3D-s képzéssel. Szakmai partnerként egy szoftvercég segít abban, hogy a piac elvárásainak megfelelő legyen az oktatás az intézményben.A 3D-s tervezés, nyomtatás, animálás, illetve 11-12. évfolyamon a 3D-s programozás kerül a középpontban majd – fűzte hozzá. Az igazgató elmondta: a 2016-ban alapított iskola célja, hogy a diákok holisztikus látásmódot szerezzenek, lássák az összefüggéseket.Ezt a nagyvállalatoknál jól ismert rendszerszemléletű gondolkodással érik el, ennek részeként rendszeresen vannak projektidőszakok, amelyekben a tantárgyak közötti kapcsolatok megteremtése a cél.

(MTI)