Indul a Sparklab 2019-es programja

0
181

Elindult az NN Biztosító innovációs laborjának idei programja, kibővített jelentkezői körrel, támogatással és mentorálással.

Az emberi életminőség javítását szolgáló technológiai ötletek támogatására az NN Biztosító 2017-ben elindította startupinkubátor programját, a Sparklab by NN-t, melyre 44 országból jelentkeztek az együttműködésre nyitott startupok és vállalatok. Az elmúlt két évben lezajlott két inkubációs körben olyan forradalmi megoldásokat támogattak, melyek többek között olyan egészségügyi problémák megoldására specializálódtak, mint például az inzulinrezisztencia, a mozgásszervi betegségek és a gyermekkori elhízás. Az eddigi tapasztalatokra építve, az idei évben, megújult stratégia kidolgozásával igyekeznek támogatni az egyedi és hasznos ötletek megvalósítását.

 A mai szuperintenzív környezetben a legfőbb kérdés, hogy hogyan tudunk élni a technológiai fejlődés kínálta lehetőségekkel. Ezért döntöttünk úgy, hogy új szintre emeljük a Sparklab működését, mert szeretnénk minél több forradalmi újítással segíteni ügyfeleinket” – fogalmazott az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója. Sztanó Imre hozzátette: „ehhez két alapvető újítást vezetünk be a programban: egyfelől még közvetlenebb, gyakorlatibb támogatást nyújtunk a projektcsapatoknak, másfelől pedig tovább szélesítjük a jelentkezők körét. Utóbbi változtatással munkatársainkat is szeretnénk még inkább motiválni és támogatni ötleteik megvalósításában, legyen szó termékeink, működésünk vagy épp az ő munkahelyi életminőségük továbbfejlesztéséről”.

A magasabb szintű fejlődés érdekében a korábbi inkubációs modellben nyújtott támogatás mellett a Sparklab az új programban nagyobb energiát fektet az ötletek megvalósításához szükséges erőforrások biztosítására. Továbbá az NN csapata aktív partnerként vesz részt a koncepció kialakításában, az üzleti terv elkészítéséban és a fejlesztés validálásban. Mindezt a lean startup, az agilis, valamint az investment readiness level módszertan alkalmazásával. A projektek megvalósítását a kezdeti fázisban lévő ötletek esetén MVP-készítésig kíséri, majd az érett szakaszban járó kezdeményezések felskálázását, nemzetközi piacra lépését is támogatja a program.

„A frissített stratégiában jócskán kibővítjük a korábbi mentortevékenységünket, amely természetesen továbbra is fontos eleme a programnak. A Sparklab programjában így sor kerül az előzetes piackutatásra és igényfelmérésre, az ügyfélközpontú termék- és szolgáltatástervezésre és a teljes körű erőforrás-tervezésre is. Az új modellben emellett még szélesebb körben várunk jelentkezéseket: a startupok és vállalati partnerek mellett a magánszemélyek kezdeményezései előtt is megnyitjuk az innovációs labor kapuit a korai fázisú ötletektől kezdve akár érett fázisban lévő megoldásokig – mondta Bozsánovics Judit,a Sparklab by NN innovációs menedzsere.

Az ötletgazdák ezen a honlapon tudják beküldeni ötleteiket egy rövid kérdőív kitöltésével és a projekt bemutatásával. A pályázatok leadási határideje 2019. február 18-a.

 Forrás: medicalonline.hu